MENTORI TEVÉKENYSÉG 2.

A fent nevezett pályázati projekt alkalmat adott arra, hogy szeptember és október hónapban, egyik tehetséges tanítványommal, Bencsik Janka Iringóval hat órában mentortanári tevékenységet folytassak. A rendkívül tehetséges harmadik B évfolyamos tanítványom az elmúlt tanévben kiemelkedő szakmai fejlődést produkált. Bejutott 2014 novemberében, a XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny döntőjébe, ahol nagyon szépen szerepelt. A Kisvárdai Regionális Csellóversenyen, ahol már negyedik alkalommal vett részt idén májusban, ismét a legjobbat, Kiemelt Nívódíjat kapott a zsűritől. Az ő számára állítottam össze fejlesztési tervet. A hat foglalkozást úgy építettem föl, hogy a végére Janka felkészülhessen az intézményünkben, október 14-én megrendezett Növendékhangversenyre. Schlemüller: Paraszttánc című darabján dolgoztunk, nagy gondot fordítva a felmerülő technikai problémákra. Ezzel együtt a projekt szerves részét képezi tanítványom dinamikailag árnyalt, telt, kifejező hangképzésének erősítése, a megfelelő, a zenei karakterekhez tartozó vonókezelés kialakítása. A foglalkozások anyagát a Mentornaplóban részleteztem foglalkozásokra lebontva.  A program megvalósítását 2015. szeptember 8-án kezdtem meg, a foglalkozások sűrűsége heti 1 alkalom volt, a projekt utolsó foglalkozása október 13.

 Úgy érzem a kitűzött célokat sikerült maximálisan megvalósítani. Növendékem vidáman, nagy lelkesedéssel, odafigyeléssel és szorgalommal vett részt a projektben. A mentor program nagy segítséget adott további fejlődéséhez, távolabbi céljai megvalósításához.

 

Agárdi Gáborné

mentor

Bencsik Janka Iringó: “Nagyon szeretek csellózni, a Paraszttánc a kedvenc darabom lett.”  

Agárdiné-Bencsik Janka Bencsik Janka 2 Bencsik Janka